2012. augusztus 13., hétfő

II. Margit-vonal emléktúra, Mesztegnyő

Július 27-29.Margit-vonal emléktúra, Mesztegnyő

A Botond Egyesület szervezésében egy igen tartalmas hétvégét töltöttek el a katonai járművesek és hagyományőrzők Mesztegnyőn. A távolról érkezők már péntek este gyülekeztek az iskola sportpályáján, ahol a katonai tábor lett kialakítva.


Szombaton reggel indultunk Kiskorpádra, ahol civil veterán járművesekkel is találkoztunk. Innen indult a túránk az egykori hadi utakon. A harci cselekmények helyszínei között, terepen autózva érintetünk több katonai emlékhelyet, ahol elhelyeztük koszorúinkat is. Újra Mesztegnyőre érve a délután folyamán átautóztunk a marcali Bakaboltba, majd egy kis csatajelenetet mutatunk be a falu népének. A Csepel folyamatosan utaztatta bátor jelentkezőket. Este még egy kis erdei vonatozásra is sor került.

 
 

Vasárnap a nagyatádi hadiparkot és múzeumot látogattuk meg, ahol többen várták a még üzemképes katonai járműveket. Befejezésül a böhönyei katonai temetőt látogattuk meg, és helyeztük el koszorúinkat a magyar és német emlékhelyen.

 
 
  
 
 
 
  
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése