2013. november 12., kedd

Pécsi Tudományegyetem I. sz Gyakorló Általános Iskola 2013. 10. 22.

Az iskola felkérésére a Botond Egyesület közreműködött az 1956-os forradalom tiszteletére rendezett megemlékezésen. A gyerekek az ünnepi műsor után – melyben a Csepel platója a színpadot jelentette – osztályonként egy- egy állomáson kaphattak érdekes információkat az 56-os eseményekről. Három állomást egyesületünk biztosított. Az egyiken Dr. Rabovszky Gábor korabeli fegyvereket, ruházatot és más jellegzetes használati tárgyat mutatott meg a gyerekeknek . A másik állomáson a tájékoztató tablókat olvashatták az akkori történelmi helyzetről, az egymással szemben álló erőkről. A harmadik állomáson a Csepel teherautóval ismerkedhettek meg és rövid beszámolót hallhattak a Mecseki Láthatatlanokról.

A korabeli ruhába öltözött diákok, - jutalom gyanánt - egy belvárosi körutazáson vehettek a Csepel platóján.

Reményeink szerint sikerült hozzájárulni egy érdekes, nem szokványos megemlékezéshez.



















2013. november 11., hétfő

Emlékkiállítás az 56-os események tiszteletére

A Botond Veterán Katonai Jármű Egyesület a tavalyi évhez hasonlóan idén is részt vett az 56-os események tiszteletére szervezett programokban. A város felkérésére a Széchenyi téren egy történelmi bemutatót tartott és közreműködött az ünnepi műsorban is.
A délelőtt megrendezett megemlékezés során az egyesület korabeli járművein vonultak be a balettkar tagjai, ill. az ünnepi előadó művészek és szónokok. Teljesen egyedi módon az egyik teherautóról még egy zongorajáték is elhangzott. A többi jármű díszletként vette ki a részét az ünnepségből.

Ezután a reggel felállított katonai tábor köré gyűltek a járművek. A felállított sátorban korabeli filmhíradó részletek vetítése folyt. A sátor oldalán tájékoztató táblákon ismertettük röviden az akkori eseményeket. A látogatók olvashattak az országos helyzetről és a pécsi, mecseki eseményekről. Külön tablókon mutattuk be a magyar, a szovjet hadsereg helyzetét és a felkelők esélyeit a forradalom idején.

Bemutatásra kerültek az eredeti katonai öltözetek és a korabeli forradalmárokra jellemző ruházat is. Az érdeklődők megtekinthették és kézbe is vehették azokat a fegyvereket, amelyekkel harcoltak. A kialakított lőállásban egy korabeli ágyú is bemutatásra került. Kiállításra kerültek más , a civil életben is használatos, a korra különösen jellemző tárgyak, eszközök is. Mindenki kézbe vehette az akkori baranyai napilap, a Szabad Dunántúl egy számát és szóróanyagot osztottunk a Mecseki Láthatatlanok történetéről.

A gulyáságyúban tea főtt. A kor hangulatát vöröshagymás zsíros kenyérrel és krumplicukorral idéztük meg. A gyerekek és az emlékező felnőttek legnagyobb örömére idén is lehetett utazni a legendás Csepellel és a Jeeppel is. A két jármű 11 és 16 óra között megállás nélkül szállította a lelkes közönséget. A nap folyamán több mint 3000 ember látogatta meg a táborunkat, tekintette meg kiállításunkat, reményeink szerint mindenki megelégedésére.

Táncosok a Csepelen

Alpolgármester Úr és az előadók a platón

Győz a forradalom

A zongora is a platón utazott

Csizi Péter alpolgármester és az ünneplő tömeg

Menet a koszorúzáshoz

Virágba borult az emlékmű

Készül a zsíros kenyér

Mindenki vihetett a korabeli újság másolatából

A "GAZ-ok"

Köszönet a segítségért!





















2013. október 15., kedd

Meghívó az október 23-ai ünnepségre

A Botond Egyesület idén is részt vesz a városi október 23-ai megemlékezésen, melyre szeretettel meghívja önt.