Tájékoztató táblákon a régió fontosabb katonai eseményeiről a katonai temetőkről, és a kiállított járművekről olvashattak az érdeklődő gyerekek, és felnőttek is. A gyerekek részt vehettek egy ügyességi próbán, ahol igazi géppisztollyal felszerelve küzdhették le az akadályokat. A vállalkozó szellemű ifjú katonák, akik 112-en teljesítették a pályát, emléklapot, és apróbb ajándékokat kaptak. A lánctalpas műszaki mentőre felmászhattak, és a bátrabbak a tank belsejébe is bebújhattak. 3 jármű folyamatosan utaztatta a csillogó szemű gyerekeket, néhányszor a szülőkkel, és a nagyszülőkkel együtt. A Csepellel több, mint 600 a Jeep-pel 350, az oldalkocsis motorral 30-40 gyereket szállítottunk mindenki örömére. A táborban több eredeti ruhába öltözött „katona” volt, akik szakszerű tájékoztatást adtak a kiállított járművekről, eszközökről.
A délutáni, tartósnak tűnő eső kissé megzavarta a programot. A külső kiállítók megkezdték a csomagolást, menekültünk az eső elől. 17:30 után újra kisütött a nap, és ugyan már csökkentett létszámban, de egész 18 óra utánig, amíg volt szemlélődő álltuk a sarat. Reméljük sikerült ezen a nagyszerű rendezvényen hozzájárulni a gyerekek öröméhez.
A teljes fotóalbum megtekinthető itt: Gyermeknap 2013
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése