Idén hetedik alkalommal került megrendezésre a veterán
katonai járművek mecseki találkozója, a Botond egyesület szervezésében.
A vártnál kicsit kevesebb résztvevővel, de annál nagyobb
lelkesedéssel indultunk a tervezett túránkra. Célunk a villányi borvidék volt.
Utunk során felkerestük a Loschán család olaszi motormúzeumát.
A szívélyes
vendéglátás mellett nézhettük meg a kimagasló, a magyar motorgyártás szinte
teljes palettáját bemutató gyűjteményt.
A sváb nemzetiségű, tájjellegű ebédet a Fülemüle csárdában fogyasztottuk
el. Ezután Kisjakabfalvára látogattunk el, ahol megtekintettük az eredeti
formájában felújított, korhű berendezésekkel, eszközökkel, gépekkel berendezett
német nemzetiségi portát, a Konrád-házat.
Megkoszorúztuk a falu katonai emlékművét, majd polgármester
asszony fogadott bennünket, az asztalon szőlővel, musttal, színes kuglóffal.
Következő állomásunk Villánykövesd volt. Itt elfoglaltuk a
felállított sátortábort, majd elhelyeztük koszorúnkat a hősi emlékműnél.
Megrendítő volt, hogy még most is hány idős asszony foglalt helyet az emlékmű
mellett az ünnepség alkalmával.
Az este folyamán megutaztattuk a falu apraját-nagyját a
Csepel platóján, majd mindenki felderítő kalandozásba kezdett a szebbnél- szebb, és jobbnál-jobb
borokat kínáló pincék között.
Vasárnap a visszaúton megtekintettük a Máriagyűdi bazilikát,
majd Komlón is megkoszorúztuk a katonai emlékművet és találkoztunk a veterán
járművek iránt érdeklődőkkel.
Reméljük, hogy két év múlva hasonlóan jó hangulatú, tartalmas hétvégét tölthetünk együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése